
Angol-kreatív nyári tábor
Zárva az ovi augusztusban? Nem ér rá a nagymama? Jó lenne egy hét szabadság?
A megoldás: Csodasziget angol-kreatív nyári tábor, heti turnusokban, a nyári szezonban.
Angol-kreatív táborainkat már csak augusztusban vehetik igénybe az érdeklődők. Ha valakinek még nem megoldott erre az időszakra a gyermeke elhelyezése, örömmel várjuk.
Beiratkozás és önkormányzati támogatás
Szeptemberre a beiratkozás még hely függvényében lehetséges. Aki későbbi időponttól / január / szeretné igénybe venné a napközit, kérjük az is jelezze már a helyfoglalási szándékát.
Helyet csak beiratkozási díj befizetésével tudunk biztosítani.
Az önkormányzattal kötött ellátási szerződés is szeptembertől vehető igénybe, jelentkezni a kistarcsai nevelési tanácsadóban lehet. Kérjük az adatokat, dátumot nálunk is leadni, hogy számíthassunk a gyermekre.
A támogatás feltétele: 1-3 év közötti életkor illetve állandó kistarcsai lakos.
Júniusban és júliusban történt…
Júniusi programjaink: évzárót tartottunk, ahol a szülők legnagyobb meglepetésére és örömére minden gyermekről készítettünk névre szólóan egy fejlődési naplót, ami a nálunk töltött hónapokat mutatja be. Minden szülő kapott a gyermekéről egy részletes jellemzést és egy dvd-nyi képet.
Júniusban végre beköszöntött a várva várt nyár, ezért többször is pancsoltunk a medencében. A kertben pokrócokon pihenve olykor piknik, strand hangulat alakult ki.
Júliusban újra ellátogattunk Sárihoz, a közelben lévő Deres lovas klub póni-pacijához.
Örömmel vettük észre, hogy már sokkal bátrabbak voltak a gyerekek és többen felültek, etették a pacikat. A pacis kirándulást fagyizás zárta.
Ismét nyitva vagyunk, szeretettel várunk mindenkit!
A nyári szünet után ismét nyitva vagyunk augusztus 9. hétfőtől, újra várjuk régi csemetéinket, továbbá a leendő napköziseket pedig a szülőkkel együtt bármikor szívesen fogadjuk.